Egy év elteltével folytatom a gondolatmenetem.
Szombaton a Rám-szakadék, Lukács árok útvonalon vezettem túrát, és nagyon meglepődtem.
Amikor bejártam egy héttel előtte az utat, hétköznap volt. Azt hittem egyedül fogok zarándokolni. Gondoltam, ilyet még úgysem csináltam, hogy meghatározott turista útvonalon a fényképezőgépemmel kettesben legyek egész nap.
Dömösön induláskor egymás után találkoztam párokkal, akik nagy örömömre hamar lehagytak. Mégsem annyira elhagyatott az a környék hétköznap sem mint hittem.
Rengeteg képet készítettem, nézelődtem, s mivel volt időm bőven, tettem egy kitérőt a Rám hegyre. Csend, béke, nyugalom, azaz hogy patakcsobogás, madárcsiripelés, fasusogás…
Nagyon vártam, hogy társaimnak is megmutathassam amit találtam.
Eljött végre a nagy nap, és 9-en nekiindultunk, ám hamar elért minket a döbbenet: úgy özönlöttek a kirándulók csapatai, mintha el akarnánk foglalni a hegyet.
Menet közben beszélgettünk, nézelődtünk, fákat öleltünk, megnéztük a napsütés fényjátékát, ahogy átszűrődik a levelek közt, a patak csillogását, a hulló falevelek táncát, közben pedig csak úgy suhantak el mellettünk a turisták, amolyan nagyvárosi hangulatot keltve.
Társaimmal fel is tettük a kérdést: Hová rohannak? Minek?
Mit érzékelnek abból a csodából ami körülvesz minket ?
Nekik lehet, hogy csak egy pipálandó tétel a listájukon, ahol már jártak…
Én kapcsolódni viszem az embereket. Bekapcsolódni a természetes létezésbe, a jelenbe, a valóságba, a társaságba, és a saját életükbe. Ezért megyünk a természetbe.
Hétköznap rohanunk, de mégis minek? Hova? Azt hisszük így többet teljesítünk, többet szerzünk. Pedig dehogy. Így épp a lényegről maradunk le. Az Életünkről.
Szeretettel várlak tanfolyamaimon, kirándulásaimon, előadásaimon, rendezvényeimen, összejöveteleinken. Bárhol is tartasz utad során közösségünkben szeretettel látunk !
