Életem nagy részében fel sem merült
ez a kérdés, hisz Oroszlánként teljesen értelmezhetetlen: Élünk, ez
mindennek az értelme, célja, magyarázata, lényege.
Az oroszlánokat ugye az életöröm működteti, ő maga: az ÉLET.
Minden pezseg körülötte, élvezik a
társaságát, keresik a kegyeit, örülnek, ha segíthetik, mert általa
minden megelevenedik, megoldódik, feltöltődik, élettelivé válik.
Jópár éve talált meg a kérdés, hisz érdekelnek a filozófiai gondolatok, a háttér, és onnantól motoszkált bennem.
Amikor a nejem elhagyott, összeomlott az a kártyavár amit addig oly nagy erőfeszítéssel építettem és kénytelen voltan szembenézni mindazon kudarcokkal, amiket addig sikerült elfojtanom…
Nem éppen diadalittas pillanat 😀
Két elementáris erő feszült egymásnak: az életösztön a nagy ideákkal, és a “realitás”.
Nyoma se volt az életörömnek. Azt
tudtam, hogy fel kell állni, és menni tovább, de hogy merre, az teljesen
kilátástalannak tűnt. Bármely külső irány járhatatlanná vált. Mindről
bebizonyosodott, hogy értelmetlen, már járhatatlan.
Ekkor tört fel a kérdés : Mi az élet értelme ? Miért vagyok itt ? Miről szól ez az egész játék?
Azt
tudtam, hogy nem a sikerről, pénzről, karrierről, világmegváltásról,
mások megmentéséről, a csillogásról, a hatalomról, a családról, a
vagyonról, a népszerűségről, stb. Akkor meg miről ???
Ez a gondolat foglalkoztatott hónapokon át.
Mivel
kifelé nem tudtam lépni, elindultam befelé. Ekkor kezdtem el tudatosan,
szisztematikusan önismerettel foglalkozni. A téma mindig is érdekelt,
rengeteget tanultam is róla felszínesen, most viszont teljes figyelmet
kapott. Márminthogy én. A személyiségem. Az álarcaim, a képzeteim, a
hiedelmeim, a tapasztalataim, a teremtéseim, és a rendszer ahogyan
mindezt feltérképezzük.
És egyre jobban érdekelt, mi van e mögött ? Mi mozgatja ? Mi az értelme, célja ?
Már harsogott bennem: Mi az élet értelme ??????
Elvetettem minden logikus magyarázatot. Mindent, amit az elmém felhozott…
Egy felszabadult pillanatomban megtalált a válasz.
Nem tudom pontosan idézni, valami ilyesmi:
Az élet értelmét azok a pillanatok adják, amikor eláll a lélegzetünk.
Ne a magyarázatát keresd, hanem az érzését! Ne megérteni akard, hanem megélni.
Azt az érzést amikor maga vagy a végtelen, határtalan, mindent átható jelenlét.
Nem egy elmével felfogható, megmagyarázható, leírható körülhatárolható dologról van szó, hanem arról, ami mindent áthat, mindenütt jelen van, aminek a megnyilvánulásai vagyunk.
Te is.
Én is.
Mindnyájan.
Élj!
Azt kérded: milyen az?
Jogosan teszed.
Emlékszel az első csókra ?
Nem az első próbálkozásra, nem !
Hanem: A CSÓKra.
Érzed?
Azt hiszem már sejted…
Élj hát!
